Ezért íródott a Zuhanás a magasba...

A könyv szerzője jó tíz évvel ezelőtt szállást keresett egy székely faluban. Hideg téli este volt, esett a hó, a helyzet reménytelennek tűnt. Azután váratlanul megnyikordult az egyik ház ajtaja, és fejéshez öltözve kilépett rajta az akkor még gondolatban se létező 'Zuhanás a magasba' egyik központi szereplője.

A szerző ettől kezdve rendszeresen visszajárt Veres Mihályékhoz a Nemere lábához, s közvetlen közelről figyelhette a faluban lezajló változásokat. Látta, hogy – míg az erdélyi nagyvárosokban mindenki fellendülésről beszélt – ezen a nem sokkal korábban még jórészt önfenntartó vidéken miként fogyatkoznak az állatok, miként önti el az olcsó külföldi tej a boltokat, miként nő az öngyilkosságba menekülő gazdák száma, és miként dolgoznak egyre többen nyomorúságos minimálbérért különféle városszéli francia meg olasz varrodákban. Látta hogy, bár a szántók és legelők továbbra is ott hevernek ezeknek a lecsúszó embereknek a keze ügyében, abszurd módon immár egy fél világ választja el őket tőlük – immár Erdélyben is bebizonyítva, hogy napjaink hálózatos, szabad áru- és tőkeáramlásos  liberális demokráciája a közhiedelemmel ellenétben nem ad, hanem elvesz, nem összeköt, hanem elválaszt.

A szerző – aki ekkoriban fejezte be a Dél-Amerika ötszáz évvel ezelőtti gyarmatosításáról szóló könyvét – ekkor rájött, hogy tudta nélkül nyakig van a következő regényben; hogy nagyjából mindegy, hogy indián vagy székely, hogy középkori gyarmatosítás vagy modern globalizáció, mert a lényeg gyakorlatilag ugyanaz – ez utóbbi esetben csupán a helyszín és a idő sokkal közelebbi sajnos…

Az így megszületett Zuhanás a magasba valamennyi szereplője fiktív, de akár élő is lehetne, a nekik tulajdonított gondolatok pedig a valóságban is elhangoztak a székelyföldi földművesekkel, pásztorokkal, szénégetőkkel, hegyi sajtkészítőkkel folytatott beszélgetések során. A nagyapja erdejét leirtva visszakapott – és így teljesen tönkrement – gazdáról a szerző egy újságcikkben olvasott (igaz, a valódi eset Gyergyóban történt), a Kincsőt ihlető, családja pénzgondjai miatt Nyugat-Európába ment, ott prostituálttá vált, majd halálos betegen hazakerült lányról pedig többen is tudnak egy apró félig magyar faluban.

A regény nem illeszkedik a hagyományos Erdély-regények sorába, hisz nem (pusztán) a magyarságról, és még kevésbé a magyar-román ellentétről szól; épp ellenkezőleg, egyetemes módon azt igyekszik megmutatni, hogy a valódi törésvonalak ma már egészen máshol húzódnak a világban, mint a múltban, hogy az igazi harc ma már nem a különböző etnikumok, vallások, vagy épp a diktatúra és a demokrácia között folyik – mint ahogy azt bizonyos erők láttatni szeretnék –, hanem ezerszer veszélyesebb módon a kis és a nagy méretek, az értékeiket és önállóságukat védelmező pontok és a nagy étvágyú, gyorsan terjeszkedő hálózatok között.

A 'Zuhanás a magasba' részben azért született meg, hogy megmutassa ennek a harcnak az alattomos természetét, és elmondja, hogy a látszattal ellentétben van esély a győzelemre. „Igen, zuhan a világ” – mondja a regény filozófusa. „Megállíthatatlanul zuhan. De szerencsére ez egy jó zuhanás. Gyógyító zuhanás. Végső soron felfelé zuhanás. Mert a küszöbön álló becsapódáskor a világ darabokra törik majd… a mostani nagy, haldokló tömbből kicsiny, egészséges szilánkokra... A mi dolguk most az, hogy felkészítsük az emberiséget a törvényszerűen bekövetkező becsapódás katartikus pillanataira.

Napjaink tudományos, politikai, művészeti és vallási elitje azonban jórészt hallgat, és hosszú ideje adós az emberiséget lassan maga alá gyűrő társadalmi és természeti problémák néven nevezésével és kezelésével. Kényelmességből, konfliktuskerülésből, rosszul értelmezett politikai korrektségből. Vagy azért, mert valóban igaza van a könyv filozófusának, amikor ezt mondja: „Betegnek kell ahhoz lenni, hogy meglássuk a világ betegségét. De ereje csak a világtalan egészségeseknek van a gyógyításhoz.”