- Julio… kedves Julio… egy dolgot jegyezz meg jól… Soha, de soha nem szabad elcsüggedned… Soha, érted? Még a legsötétebb és legreménytelenebb pillanatokban sem… Mert az, hogy milyen körülöttünk a világ, csakis mibennünk dől el… nem másutt… Julio, higgy nekem, sokkal, de sokkal nagyobb a mozgásterünk a világban, semmint gondolnánk… A Teremtő bölcs előrelátással a valóságnak csak a legfontosabb szegletköveit rakta le körülöttünk mozdíthatatlanul, a papír többi részét meghagyva nekünk, hadd rajzoljuk azt tele saját magunknak… hadd rajzoljunk egy olyan világot magunk köré, amilyenben a legszívesebben élnénk, amely a leginkább elviselhető számunkra…Julio… ki tudja, hogy mi lakik az Északi-tenger mélyén? Ki tudja, hogy mi rejtőzik a tibeti szent hegyek tetején? Ki tudja, hogy milyen gondolatok járnak a texeli kikötőkben köröző sirályok fejében? Olyan titkok, olyan mese-régiók ezek, amelyek végtelenné tágítják körülöttünk a teret, szabad lélegzést biztosítva szabadságra szomjas lelkünknek… Julio, ezek azok a dolgok, amelyek életben tartanak minket a valóság súlyos és gyilkos sziklakövei között… Csak hát van egy nagy baj ezzel: mostanra alkalmatlanná váltunk rá, hogy éljünk e megmentő ajándékkal… Mert mára leromboltuk titkos külső és belső tájainkat, lecsapoltuk mocsarainkat, embert küldtünk a Holdra, műszerekkel mérjük álmainkat, s erdőségeink immár mesebeli hősök helyett radarokkal, antennákkal és adótornyokkal vannak tele… megfagyasztva lelkünket, elkorcsosítva fantáziánkat, messze űzve minden reményünket… … Julio, te írástudó ember vagy, még ha szerénységedben tiltakozol is e cím ellen… még ha gondolataidat nem is osztod meg másokkal szívesen… De vigyázz, szerénységed nehogy kényelemvágyból táplálkozzék! Az írástudóknak hatalmas a felelőssége manapság! Az ő feladatuk meggyógyítani az emberek fantáziáját, feltámasztani tetszhalálba süllyedt képzelőtehetségét… ismét megtölteni az erdőket köddel, titok-várakkal, jótevő koboldokkal, tündérekkel: az emberek szívét reménységgel. De ezt a mai írástudók legtöbbje már nem képes megtenni, mert mostanra az ő képzelőtehetségük is elromlott már. A te lelkedben viszont, ha jól látom, még benne élnek a régi erdőlakó tündérek és boszorkányok… talán otthonról, hazád hegyei közül hoztad őket magaddal… Julio, kérlek, használd a tehetségedet… ha már idevezérelt a sors Európába, segíts ennek a nyomorult, rideg anyagi világba zárkózott kontinensnek… segíts új ablakokat törni a nyugat önként vállalt börtönének ablakára!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.