Amazóniában az első fehérek látogatásakor rendben volt még minden. Az 1560-as évek elején útra kelő Perdo de Ursúa-féle expedíció tagjai például mesebeli gazdagságról számoltak be: az általuk látott őslakosok halásztak, kukoricát és maniókát termeltek, kerámiatárgyakat készítettek, kötélverőműhelyeket tartottak fenn, és annyi teknőstojásuk volt, amennyi „ezer embernek is elegendő lett volna”. Az amazóniai folyópartok tehát sűrűn lakottak voltak, és az őslakosok egyáltalán nem szűkölködtek a javakban, sőt minden nehézség nélkül termelték meg azokat.
A 19. században azonban megjelentek a caboclók (a fehér ember és a velük összeálló indiánok területre éhes keverékei), akik egyre mélyebbre hatoltak Amazóniába a folyók mentén; később pedig kitört a kaucsukláz, s a Hevea brasilensis és a Castilloa elastica nedve előbb gumivá, majd pénzzé változott a távolról jött befektetők üzemeiben. A profitnak azonban ára volt, s ezt az erdő és az őslakók fizették meg: az éhbérért dolgoztatott seringueirók (kaucsukcsapoló munkások) jelentős része erőszakkal elhurcolt indián volt, akik ezerszám hullottak el az éhezéstől és a különféle betegségektől, s mire a kaucsukláz a jövedelmezősége csökkenése miatt véget ért, egész törzsek tűntek el a Föld színéről.
Henry Ford, a fellendülőben lévő autóipar élharcosa 1927-ben ugyan még megpróbálkozott egy monokultúrás ültetvény létesítésével, ám a vállalkozása csúfos kudarcot vallott: a Belgium területének egyharmadát kitevő ültetvényt megtámadta egy gomba, és a kétmillió-hétszázezer facsemete java része megadta magát a trópusi esőerdő törvényeinek.
(Részlet a ‘Napból vagy, porrá leszel – a fehér ember esete Indiánföld lakóival’ című könyből)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.