“Mit ér néhány székely falu vérizzadós megmaradása, ha körös-körül minden süllyed? Ha közben az egész világ zuhan? Maga is tudja, hogy zuhan, megállíthatatlanul zuhan a világ, Don Cipriano.”
Don Cipriano akkor megfogta Julio kezét, és komolyan, jelentőségteljesen az arcába nézett. Szemében Julio a komolyság mögött valami furcsa, földöntúli fényt látott.
“Igen, zuhan a világ, Julio. Megállíthatatlanul zuhan. De szerencsére ez egy jó zuhanás. Gyógyító zuhanás. Végső soron felfelé zuhanás. Mert a küszöbön álló becsapódáskor a világ darabokra törik majd… Apró, kicsinyke darabokra. A mostani nagy, haldokló tömbből kicsiny, egészséges szilánkokra. … Julio, a történelem során ez az első forradalom, amely szembemegy a történelem logikájával. És az első, amely a természet logikáját követi. És a természet logikája ezerszer erősebb a történelem logikájánál. … … Julio, a Kicsi és a Nagy harcában hamarosan gyökeres, történelmi fordulat áll be. Nem véletlenül nő a rettegés a Nagy urainak a szemében… A mi dolguk most az, hogy felkészítsük az emberiséget a törvényszerűen bekövetkező becsapódás katartikus pillanataira.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.